A Szekeres László Alapítvány diplomahonosítási támogatásra vonatkozó pályázati szabályzata

A következő pályázati felhívás őszre várható
A szabadkai székhelyű Szekeres László Alapítvány márciusban pályázatot hirdetett a diplomahonosítási költségek visszatérítésére. Alább olvasható a pályázati felhívás szövege, amely nagy valószínűséggel nem sokat változik őszre sem.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A SZEKERES LÁSZLÓ ALAPITVÁNY pályázatot hirdet a 2003.01.01-je óta

- külföldi felsőoktatási intézményben szerzett főiskolai és egyetemi oklevelek, és

- külföldi felsőoktatási intézményben folytatott posztgraduális tanulmányok

eredményeként szerzett tudományos fokozatok

már elvégzett, illetve folyamatban lévő szerbiai honosítása során Szerbia területén felmerült tényleges - számlákkal, nyugtákkal, befizetési bizonylatokkal igazolható – már kifizetett költségeinek (fordítási, hitelesítési, eljárási díjak, illetékek, stb.) utólagos résztámogatására.

A pályázatok elbírálása során a bizottság a rendelkezésre álló keret és a beérkezett támogatási igények arányában hozza meg döntéseit. A megítélésre kerülő támogatás, megfelelő szerződés megkötését követően, KIZÁRÓLAG szerbiai székhelyű banknál a támogatott nevére nyitott dinár-csekkfolyószámlára (tekući račun) történhet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A pályázók köre: Szerbiában élő (állandó lakcímmel rendelkező), magukat magyar nemzetiségűnek valló személyek

A pályázat megvalósulásának helye: Szerbia területe

Az elnyert támogatások elszámolásának módja: előzetes elszámolás, a megítélés a kérelemhez csatolt pénzügyi dokumentumok alapján történik.

A pályázat megvalósulásának végső határideje: a rendelkezésre álló keret kimerültéig

A pályázatok beadásának kezdőidőpontja: 2008. március 05.

A pályázat beérkezésének határideje: 2008. március 28.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat (a Szekeres László Alapítvány honlapján - www.szla.org.yu - megtalálható pályázati űrlapot) e-mailben, valamint a kinyomtatott és aláírt pályázati űrlapot és annak mellékleteit egy eredeti példányban, postai küldeményként a

Szekeres László Alapítvány,

24000 Szabadka/Subotica,

Age Mamužića 11/II.

e-mail: honositas@szla.org.yu

címre kell eljuttatni.

Tájékoztatás az Alapítvány tel/fax számain: 024/524-534.

A pályázónak mellékelni kell:

  • a kérelmező személyi igazolványának egyszerű fénymásolatát, amelyen láthatónak kell lenniük a jelenlegi állandó lakhelyre vonatkozó adatoknak;

  • a honosított oklevél hitelesített fénymásolatát, illetve, a folyamatban lévő honosítások esetében: oklevelének hitelesített fénymásolatát, valamint a honosítást végző felsőoktatási intézmény által kiállított hivatalos igazolást arról, hogy az eljárás folyamatban van;

  • a Szerbia területén ténylegesen felmerült és már kifizetett költségeket igazoló, névre és célra szóló pénzügyi dokumentumok (számlák, nyugták, befizetési bizonylatok) egyszerű fénymásolatát;

  • a kérelmező bankkártyájának, vagy más számlaszám-azonosító okiratának egyszerű fénymásolatát

A pályázat érvénytelen, amennyiben:

  • a pályázó támogatási kérelmét nem a rendszeresített pályázati űrlapon nyújtotta be;

  • a pályázatot nem mindkét formában (elektronikus formában – a megadott Excel fájlban - és kinyomtatott, aláírt eredeti példányban) nyújtotta be;

  • a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;

  • a pályázati dokumentáció hiányos;

  • a pályázati űrlapon nem szerepel a pályázó sajátkezű aláírása;

  • ha a pályázati űrlapon a megfelelő rovatban nem, vagy hibásan szerepel a pályázó személyi száma (JMBG) és banki csekkfolyószámla-száma, vagy, ha ezen adatok alapján a pályázó nem azonosítható be a nyilvánosan hozzáférhető internetes adatbázisokban.

A Szekeres László Alapítvány

1
Hazaérsz.Info
2008. május 25. 11:36
Állást keresel?

belépés / regisztráció Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint álláskereső! Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki tagosodhat, aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.

Tanácsra van szükséged?

Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:

Nézz szét az adatbázisunkban!

Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.

VMK könyvek:
Felsőoktatási hírfigyelő: