Tudatosan törekedtem arra, ahol most tartok

László Paulina angol nyelv és irodalom szakos tanár

Ez a két év munka arra is ráébresztett, hogy szükségem van további szakmai ismeretekre, ezért jövőre PhD tanulmányokat szeretnék folytatni Szegeden. Úgy érzem, hogy ez nem csak a karrierem építése szempontjából lesz fontos, hanem az önmegvalósításomat is nagymértékben elősegíti.



A munka és én, a hivatás és én. Mit jelent nekem? Mennyire tölti ki az időmet, az életemet? Tudok-e, és ha igen, milyen időközönként, milyen gyakorisággal csak és kizárólag magánember lenni?

A két munkahelyem és a magánórák, valamint az azokra való felkészülés nagyban kitöltik hétköznapjaimat, ezért kezdetben nehéz volt összehangolnom a magánéletemmel. Mostanára sikerült megtalálnom az egészséges egyensúlyt a szabadidő és a szakmám között.

A tanulási ,,módszerem és én, a ,,munkamódszerem és én. Hogyan jutottam el a mostani pozíciómig? Tudatos volt? Kellett-e hozzá egy nagy adag szerencse is?

Ha visszagondolok arra az időszakra, amikor frissdiplomásként munkát kerestem, kissé megmosolygom magamat, mert úgy gondoltam, hogy még nem állok készek arra, hogy a katedra másik oldalán álljak. Nem tagadom, voltak nehézségeim, és elbizonytalanító pillanataim, de mára már nagyon élvezem a gyerekekkel való hasznosan eltöltött időt. A jelenlegi helyzetemmel elégedett lehetek, ehhez hozzájárult az is, hogy tudatosan törekedtem arra, ahol most tartok, de szerintem kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, hiszen most is tudok olyan diplomás fiatalokat, akiknek még mindig nem sikerült a szakmájukban elhelyezkedniük.

Erőt adó pillanatok, gondolatok. Nehézségek (tanulás, munkakeresés, munkavállalás, karrierépítés, önmegvalósítás terén).

Ez a két év munka arra is ráébresztett, hogy szükségem van további szakmai ismeretekre, ezért jövőre Phd tanulmányokat szeretnék folytatni Szegeden. Úgy érzem, hogy ez nem csak a karrierem építése szempontjából lesz fontos, hanem az önmegvalósításomat is nagymértékben elősegíti.

Váltás, változtatás vagy állandóság a munkában. Melyiknek vagy a híve? Merre tovább?

Inkább a változásnak vagyok a híve, mint az állandóságnak, mert úgy hiszem és tapasztalom, hogy az ember hamar belefásulhat a változatlanságba.

Tanácsaim pályakezdő fiataloknak, és több éve munkanélküli, avagy nem a szakmájukban dolgozó diplomásoknak.

Talán még túlságosan korai lenne hasznos tanácsokat adnom pályakezdő, munkanélküli vagy nem a szakmájukban dolgozó diplomásoknak, hiszen még én is csak most állok a karrierem elején. Annyi azonban bizonyos, hogy a sikeres munkahelyválasztáshoz mindenképpen szükséges a kitartás és önmagunk folytonos ösztönzése a továbblépésre.



SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Nevem László Paulina, 1982. február 9.-én születtem Szabadkán. Az általános iskolát 1997-ben fejezem, a szabadkai Gyakorló Általános Iskolában, majd ezt követően a szabadkai Svetozar Markovic Gimnázium társadalomtudományi-nyelvi szakára jártam. 2001-ben érettségiztem. Már ekkor is érdeklődést tanúsítottam az idegennyelvek iránt, ezért a Szegedi Tudományegyetem angol nyelv és irodalom szakára felvételiztem. A sikeres felvételi vizsgát követően, ösztöndíjasként tanulhattam.

Az egyetemen főként angol, illetve amerikai irodalommal, irodalomelmélettel, kultúrtanulmányokkal, szociolingvisztikával, pszichológiával, pedagógiával, illetve az angol mint idegennyelv tanításának módszertanával foglalkoztam. Az utolsó évben az Erasmus-program keretében 2005 második felében a finnországi Turkui Tudományegyetem Bölcsészkarának Angol Nyelv és Irodalom Tanszékén vendéghallgatóként tanultam, ahol főként szakdolgozati kutatómunkát végeztem. Emellett, nagyon hasznos volt számomra az ott töltött időszak, hiszen betekintést nyertem egy fejlett európai ország oktatásrendszerébe, megismertem más kultúrákat, és a finn nyelvet is elsajátítottam alapfokon. Az utolsó szemeszterben Szegeden a tanítási gyakorlat elvégzését követően oklevelet szereztem (angol nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár).

Mivel terveim között nem szerepelt a magyarországi munkavállalás, ezért a diplomámat Újvidéken honosítattam, és Szabadkán kezdtem el tanítani mint angoltanár. Először a Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskolában, majd tavaly szeptembertől a szabadkai Egészségügyi Középiskolában is. Második éve dolgozom. Az iskola mellett magántanítványaim is vannak. Ebben a tanítási évben mind az általános, mind a középiskolából készítettem fel a nyelv iránt érdeklődő tanulókat különböző szintű angol versenyekre, amelyeken szép eredményeket értek el.

Állást keresel?

belépés / regisztráció Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint álláskereső! Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki tagosodhat, aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.

Tanácsra van szükséged?

Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:

Nézz szét az adatbázisunkban!

Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.

VMK könyvek:
Felsőoktatási hírfigyelő: