Jelenleg iskolapszichológusi munkám mellett az ELTE tanácsadó szakpszichológusi képzésére járok, amelynek következtében amikor nem dolgozom, akkor tanulok és fordítva. A szakképzés mellett minden adódó továbbképzési, tanulási lehetőséget kihasználok, hiszen fontosnak tartom a szakmámban való folyamatos fejlődést, új ismeretek elsajátítását. Ilyen időbeosztással nagyon nehéz időt szakítani a magánéletre, csak tudatos szervezéssel lehet egészséges egyensúlyt találni, viszont megéri, mert a családdal, barátokkal együtt töltött időből tudok erőt meríteni és folytatni a munkát, “lépést tartani önmagammal”.
· A tanulási „módszerem” és én, a „munkamódszerem” és én. Hogyan jutottam el a mostani pozíciómig? Tudatos volt? Kellett-e hozzá egy nagy adag szerencse is?
Akik ismernek úgy tartják, hogy mindig kemény munkával, sok szorgalommal értem el a céljaimat, nem bíztam a véletlenre, illetve a szerencsére a dolgokat, ami a tanulást illeti. Mindez azonban nem esett nehezemre, mert a területeket, amelyeken a képesítéseimet szereztem (illetve szerzem) magam választottam, és mindig érdeklődéssel, kíváncsisággal telve kezdtem neki az új ismeretek elsajátításának. A karrieremet igyekszem tudatosan építeni, a különböző munkalehetőségek, képzések esetében tekintetbe veszem a hosszú és rövid távú előnyöket illetve hátrányokat és ezeket mérlegelve hozom meg a döntéseimet. Úgy gondolom a szerencsének inkább csak a helyzetek árnyalásában volt szerepe az eddigi karrieremben, döntő tényezőként nem éreztem jelentőségét.
· Erőt adó pillanatok, gondolatok. Nehézségek (tanulás, munkakeresés, munkavállalás, karrierépítés, önmegvalósítás terén)
Elsősorban az ad erőt, ha látom a munkám eredményét, azt, hogy nem dolgoztunk hiába a klienssel a probléma megoldásán, sikerült azt megérteni, átértékelni, feldolgozni, elaborálni. Tanítványaim esetében az okoz örömet, ha látom, hogy a megszerzett tudást a hétköznapokban alkalmazni tudják.
A nehézséget elősorban a döntéshelyzetek jelentik, amelyekkel gyakran találom szembe magam, mind a munkám, mind képzéseim során. Mi az, amit még elvállalhatok, megoldhatok, és mikor kell nemet mondani? Jó úton járok-e? Milyen irányban érdemes továbbhaladni? Ezek azok a kérdések, amelyek megválaszolásához szakmai kérdések esetében sokszor szupervíziót veszek igénybe, kikérem más szakemberek véleményét, tanácsát.
· Váltás, változtatás vagy állandóság a munkában? Melyiknek vagy a híve? Merre tovább?
A változást, új kihívásokat pozitívan értékelem, izgalmas dolognak tartom , ha új területen próbálhatom ki magam, de néha az állandóság megnyugtató tud lenni. Nem tudom letenni a voksomat egyik mellé sem, az élethelyzetektől függ, hogy mikor melyiket választom. És hogy merre tovább? Úgy gondolom az alapokat már lefektettem, és itt az ideje egy kicsit a szerencsére bízni magamat…
· Tanácsaim pályakezdő fiataloknak és több éve munkanélküli, avagy nem a szakmájukban dolgozó diplomásoknak.
Általánosságban tanácsot megfogalmazni nem könnyű. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy soha ne adjuk fel és kitartóan meneteljünk a cél felé vezető úton. Ne kedvetlenítsen el bennünket az, ha a cél túl távolinak, szinte elérhetetlennek tűnik, gondoljunk arra, hogy minden egyes apró lépéssel egyre közelebb kerülünk hozzá. Azt hiszem, hogy ha pozitívan gondolkodunk, alaposan átgondoljuk a problémát (ha szükség van rá, pályatanácsadó szakember segítségének igénybevételével), akcióterveket dolgozunk ki, vagyis aktívan tevékenykedünk a helyzet megoldásán, esetleg átértékelésén, nem marad el az eredmény.
Személyi adatok:
Név: Novák MónikaE-mail: nomosu@gmail.com
Tanulmányok:
2008 – : Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Tanácsadó szakpszichológus képzés
· Szakirány: ¨ Krízistanácsadás szakirány
2001 – 2006: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia szak
· Szakirányok: ¨ Gyermekkor és a nevelés pszichológiája szakirány
¨ Személyiséglélektan és klinikai pszichológia szakirány
¨ Szociál-és szervezetpszichológia szakirány
· A szakdolgozat címe: Mit üzennek a diákfirkák? – Serdülőkori firkák motivációs hátterének empirikus vizsgálata
· A diploma minősítése: kiváló (4,60)
2006: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia Tanszék, Gyermekkor és a nevelés pszichológiája szakirány – demonstrátor
2000 – 2001: Balassi Bálint Intézet – magyarországi felsőoktatási tanulmányokra előkészítő képzés
1996 – 2000: Egészségügyi Középiskola, Szabadka
Végzettség: okleveles pszichológus
Szakmai tapasztalat:
▪ 2008 – : Egészségügyi Középiskola, pszichológia tanár
▪ 2008 – : Hazaérsz program, pszichológus szakmunkatárs
▪ 2007.09. – : Vegyészeti – Technológiai Középiskola, Szabadka – iskolapszichológus
▪ 2006.09. – 2007.09.:Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium, Szabadka – pszichológia tanár (részállásban)
▪ 2006.09. – 2007.09.: Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka – pszichológia tanár (részállásban)
▪ 2006.05. – 06.: József Attila Általános Iskola és Szakiskola, Szeged – iskolapszichológus (részállásban az egyetemi tanulmányok ideje alatt)
▪ 2006. január: Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermek Ifjúságpszichiátriai Önálló Osztály – gyakornok
▪ 2005. november: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Humán Szolgáltató Központ, Gyermekjóléti Szolgálat – gyakornok
▪ 2005. június: Csongrád Megyei Munkaügyi Központ – gyakornok
▪ 2001., 2002., 2003. július: Agora Iroda, Szabadka – gyakornok
Tudományos tevékenység:
· Novák, M. (2007): A diákfirkák üzenete – Mit és miért firkálnak a serdülők? – Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Piliscsaba, 2007. április 2-4. – előadás
· Novák, M., Horvát M., T (2007): A diákfirkák üzenete – Mit és miért firkálnak a serdülők? In.: Szegedi Pszichológiai Tanulmányok, SZTE JGYTF Kiadó, 71-84. old.
· Kőváry, Z., Novák M. (2006): A vágy lakhelyei – Salvador Dalí és a vagina dentata. In.: Thalassa különszám, 2006.06.13., 66-74. old.
· Novák M. (2006): Serdülőkori firkák motivációs hátterének vizsgálata – 9. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, Nagyvárad, 2006. május 12-14. – előadás, III. helyezés
· Novák, M.(2005): A diákfirkák üzenete – Mit és miért firkálnak a serdülők? – Tudományos Diákköri Konferencia, Szeged, 2005. december 7. – előadás, II. helyezés
· Novák, M. (2005): A firkálás motivációs hátterének vizsgálata – 4. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia, Szabadka, 2005. november 18-20. – előadás.
· Kőváry, Z., Novák M. (2005):Salvador Dalí és a vagina dentata – Magyar Pszichiátriai Társaság XII. Jubileumi Vándorgyűlése, Budapest, 2005. január 26-29. – előadás.
Továbbképzések, tanfolyamok:
• 2004 – 2006: Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület – autogén tréning terapeuta képzés
• 2007.09. – 11.: A tehetségfejlesztés pszichológiai kérdései – 60 órás továbbképzési program, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pedagógiai – Pszichológiai Tanszék
Számítógépes ismeretek:
· 2008: Európai Számítógép-felhasználói Jogosítvány (ECDL)
Nyelvtudás:
· Magyar – anyanyelvi szint
· Szerb – társalgási szint
· Angol – társalgási szint (középfokú „C” típusú nemzetközileg elismert ECL nyelvvizsga,2006.)
Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint
álláskereső!
Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók
is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki
tagosodhat,
aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.
Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:
Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.