Dr. Káich Katalin dékánasszony nyilatkozik
Harminc fiatal, okleveles tanítót kapott a vajdasági magyar közösség. A pályakezdő pedagógusok a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar napján vették át diplomájukat. Az ünnepségen dr. Káich Katalin dékán hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az intézmény csak néhány éve működik, sikeres oktatásfejlesztési pályázatokat tudhatnak magukénak, ezek közül többet külföldi egyetemekkel közösen nyertek meg.
- A Szülőföld Alapnál három témában pályáztunk, ugyanakkor három IPA-pályázatunk is van. Egyet már leadtunk az eszéki tanítóképző karral, most van folyamatban a bajaiakkal és a szegediekkel egy-egy pályázat kidolgozása. Központi témaként ezek azt látják elő, hogy az oktatás fejlesztéseként újabb lehetőségeket adjunk arra, hogy a tanítóképzős diploma mellett egy második diploma megszerzését is tudjuk biztosítani azoknak a hallgatóknak, akik ezt igénylik - mondta a dékán.
Hamarosan média-kommunikációs szak indul a Karon. A szegedi Juhász Gyula Pedagógiai Kar Felnőttképzési Intézetével közösen ugyanis nemrégiben sikeresen pályáztak az erről szóló programmal.
- A média-kommunikátor szakra azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek felsőfokú diplomával. Ez kétszemeszteres továbbképzés lesz. Akárcsak a szervezői kurzus esetében, most is a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar oklevelét szerezhetik meg másoddiplomaként a hallgatók. A tervek szerint február 15-től kezdjük meg az oktatást, a tanítást péntekenként és szombatonként szervezzük meg.
A média-kommunikációs szakon a résztvevők száma korlátlan, várhatóan minden jelentkező felvételt nyer majd. Egyre kevesebb a magyar ajkú kisdiák, és félő, hogy a pedagógusok nagy része munka nélkül marad, ezért fontos, hogy legyen egy második diploma is a fiatalok kezében – hangsúlyozta dr. Káich Katalin, aki humán- és társadalomtudomány kategóriában nemrég életműdíjat kapott a Vajdasági Egyetemi Tanárok és Tudományos Kutatók Egyesületétől.
- A jelölés úgy történik, hogy a különböző fakultások illetve katedrák benyújtják az igényüket arra vonatkozóan, hogy kit javasolnak Életmű-díjra. Az Egyesület különböző szakbizottságai vizsgálják felül a kérelmeket, majd közös döntés alapján határoznak arról, hogy az egyes kategóriákban a folyó évre vonatkozóan a jelöltek sorában szerepel-e olyan személy, aki méltó a díjra. Áttanulmányozva azt a füzetet, amelyet ebből az alkalomból kiadtak, és amelyben nem csak az idei díjazottak névsora szerepel, örömmel állapítottam meg, hogy nem minden évben osztottak díjat minden kategóriában. Ez azt bizonyítja, hogy igencsak odafigyelnek arra, hogy ne értéktelenedjen el egy-egy díj. Az elismerésnek azért örülök nagyon, mert a szakma adta. Háromezer egyetemi tanártól kapott díjról van szó, akiket a bizottsági tagok képviselnek, ezért ez a díj nagyon kedves számomra. Nagyon nagy felelősséggel is jár, hiszen az eddigi munkámat díjazták, ugyanakkor mintegy előrevetítették azt is, hogy most már nem szabad abbahagyni, sőt tovább kell lépnem az oktatás, de főleg a kutatás területén. Újabb témákat kikutatni, újabb témákat megjelentetni, hogy az a szellemi közeg, amelyben élünk, tovább erősödjék - számomra ez a díj üzenete. Azért is nagyon büszke vagyok, mert az elmúlt tizennégy évben mindössze egy magyar ajkú professzor kapott Életmű-díjat.
A fiatal intézmény tanítóképzőként kezdte, később viszont felvállalta a főiskolai végzettséggel rendelkező óvónők továbbá rendezvényszervezők képzését is, most pedig a média-kommunikációs szakirányra jelentkezhetnek a fiatalok.
Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint
álláskereső!
Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók
is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki
tagosodhat,
aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.
Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:
Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.