Az újdonság keresésének állandó jelenléte

Dr. Telek Tamás az I. VMTDK-tól kezdődően jelen volt a vajdasági magyar tudományos diákköri mozgalomban. Négy évben saját dolgozatát prezentálta, majd workshopokon adta át tapasztalatait a fiatalabb kutatónemzedékeknek. Az újvidéki Orvostudományi Karon 2004-ben szerzett oklevelet. 2009-ben doktorált Budapesten, a Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskolájában. Disszertációjának címe: A premenstruális tünetek összefüggései a személyiségdimenziókkal és a hangulati ingadozással. Budapesten él közgazdász feleségével.

- Sokan állítják azt, hogy Vajdaság esetében nem beszélhetünk komoly tudományosságról, csupán egyedi sikereket tudhatunk magunkénak. Arról is sokat lehet hallani, hogy nagyon sok fiatal elkallódik, hiszen a tehetségháló nem „tart fenn” mindenkit. Igaz, a tehetségpontok megalakulásával és a tehetséggondozó gimnáziumok létrejöttével az utóbbi időben tapasztalható némi javulás. Az Ön tapasztalatai vajdasági magyarként nehéz-e nálunk tudományos területen boldogulni, „befutni”?

- Elsősorban arról kellene beszélni, hogy minden egyes ilyen típusú, tudományos vagy tehetség jellegű gondozásra már fiatalon szükség van. Nálunk a tehetségeket csak a civil szervezetek karolják fel, a jelenlegi oktatási rendszer ugyanis nem áll olyan módon a tehetségek mögött, mint az elvárható lenne. Véleményem szerint már az iskolában, kisdiákok esetében el kellene kezdeni feldolgozni egy-egy olyan terület feldolgozását, ami érdeklődésre tarthatna számot. Akár minikonferenciákat is lehetne szervezni... Másrészt az a tapasztalatom, hogy az oktatási rendszernek nagyon fontos szerepe van abban, hogy a gyerekek, a fiatalok mennyire mélyülnek el egy-egy tudományágban. Emellett mindig felmerül az anyagi háttér kérdése is. Vajdaságban nagyon kevés pénzt fordítanak kutatásra, Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet, az utóbbi években ott is egyre kevesebb pénz jut erre. Sajnos az az elmúlt évek, évszázadok tapasztalata, hogy nagyon kevés magyar anyanyelvű tudós tudott befutni a saját úgymond „kis hazájában”. A VMTDK-nak ezért nagyon fontos, jelentős szerepe, küldetése van, hogy a tudományos- és kutatómunka felé vonzza a fiatalokat.

- Ön hogyan került a tudományok közelébe?

- Már kiskorom óta orvos akartam lenni. Csodálatos az, amikor az ember rádöbben arra, hogy az emberi szervezet milyen csodálatos gépezet, aminek egy nagyon kiegyensúlyozott módon kellene működnie, mindaddig míg valami ki nem borítja ebből az egyensúlyából. Ez mindig érdekelt! Az általános iskolában semmilyen lehetőséget nem kap az ember arra, hogy valamilyen témában kutakodjon, hogy más szemszögből próbálja megvilágítani a már elfogadottnak számító elméleteket. Egyetemista koromban ez indított el abba az irányba, hogy kutatással foglalkozzam. Érdekelt, a hogyan is lehetne ezt másképp megoldani, orvosolni? kérdés. Köztudott tény, hogy évek kellenek hozzá, míg egy újítás vagy új gyógymód, lehetősége belekerül az egyetemi tankönyvekbe és azt követően még jó néhány évnek kell eltelnie, hogy alkalmazzák is a gyakorló orvosok. Az információkkal nem fognak bekopogtatni az ajtónkon, nem fogják elénk tenni, ezért kell magunknak kutatnunk.

- Mit jelent az Ön esetében az a kifejezés, hogy kutatói véna? Mi kell hozzá?

- Leginkább kitartás kell hozzá, és az újdonság keresésének az állandó jelenléte. Nem belenyugodni abba, amit mások leírnak, hogy ez így van. A diagnózisok, a kezelési módok leírását nem lehet axiómaként kezelni.Azok is az elmúlt évek orvostudományi fejlődéseinek az eredményei, tehát lehet tovább fejlődni és új eredményeket produkálni.

- Hogy fér bele minden egy napba? A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján dolgozik, szakvizsgára készül, kutat. Családja van...

- Feleségemmel mozgalmas életet élünk. Jó időbeosztás, szervezés - ez a titka mindennek. Tudni kell meghatározni a prioritásokat. Ha így teszünk, jut idő szórakozásra, kikapcsolódásra is, mert anélkül nehéz.

- Mik a közlejövőre tervezett célok az Ön életében?

- Az eddigi kutatásaimat szeretném továbbfejleszteni, szeretnék hozzáépíteni különféle vizsgálati részeket, eredményeket. Rengeteg olyan újdonság van, amit lehetne a gyakorlatban is alkalmazni. Szeretném körüljárni ennek a premenstruális szindrómának a területét. Elterelődtem a női egészség irányába, azt gondolom, hogy ez kiemelten fontos, hiszen az összlakosság fele nő, akiknek kiemelten fontos szerepük van a társadalomban azáltal, hogy ők azok, akik megszülik a gyermekeinket, felnevelik őket. Oszlopos szerepük van abban, hogy a társadalom is egészséges legyen, ezáltal az ő egészségükre is nagyon kell vigyáznunk.

- Egyáltalán miért van az, hogy a nőgyógyászok, szülészek többsége férfi?

- Nem egy könnyű szakma, állóképesség kell hozzá, keverednek a műtéti dolgok a klinikai dolgokkal, határozottság szükségeltetik hozzá. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy az utóbbi időben egyre több a nő ezen a területen is.Viszont a nőnek mindamellett, hogy építi a szakmai karrierjét, ott van a család is, ami sokszor sokkal többet nyom a latban. A nőgyógyászok, szülészek viszont éjjel-nappal dolgoznak, ezt nehéz összeegyeztetni a családdal, a házi munkával.

- Akkor női egyenrangúságról nem is beszélhetünk?

- Dehogynem! Végül is ugyanazok a lehetőségek, de a munkamegosztás szempontjából a nőknek nehezebb dolguk van.

- Hol képzeli el a jövőjét? Tervezi-e a visszatérést, Magyarországon marad vagy olyan országot keres, ahol nagyobbak a lehetőségek?

- Annyira nem gondolkodtam előre, egyelőre a szakvizsgát szeretném megcsinálni Budapesten, a kutatást pedig mindenféleképpen folytatni szeretném. Elsődleges célom, hogy egy olyan helyen maradhassak intézmény szempontjából, ahol a kutatás, az oktatás, a gyógyítás ötvöződik. Hogy ez helyileg hol lokalizálódik, az annyira nem szempont. Ha lehet, magyar nyelvterületen.