Gyakornoki pályázat és egyéb szolgáltatások a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál

Megnyílt az Első esély 2010 pályázat.

Az állam részéről támogatott gyakornoki program idén tizenhatezer 30 év alatti fiatalnak kínál munkalehetőséget. A gyakornoki programban résztvevők után csak az adót fizetik a munkáltatók, a gyakornokok fizetését az állam biztosítja. Egyetemi végzettséggel 20, főiskolaival 18, középiskolaival pedig 16 ezer dinárt kereshetnek így a fiatalok.

A programra kizárólag magáncégek jelentkezhetnek. Előnyt azok a vállalatok élveznek, amelyek rendszeresen fizetik az adót és a járulékokat, és nincs tartozásuk. A gyakornoki helyekre március végéig lehet jelentkezni, az állami költségvetésben erre a célra majdnem kétmilliárd dinárt választottak ki. Sikeresnek ítéli a munkanélküliek számára szervezett képzési programokat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szabadkai kirendeltsége. Tavaly húszan vizsgáztak sikeresen számítástechnikából és idegen nyelvből. Ugyancsak 20 személyt az idősek házi gondozására képeztek ki. A tavaly megkezdett tanfolyamok 2010-ben is folytatódnak. Jelenleg 10-en járnak könyvelői, 20-an pedig száraz-építészeti tanfolyamra. A képzésekre leginkább az alacsony iskolázottságú fiataloknak van szükségük, csakúgy mint a munkába állást segítő akciókra. Ezek iránt a munkaadók körében is nagy az érdeklődés. Egy újítást is beharangoztak a Szolgálatnál: az álláskeresőknek hamarosan nem kell majd személyesen megjelenniük a tanácsadójuknál, elég, ha csak sms-t küldenek. Egyébként a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint az országban egyébként 212 ezer fiatal munkanélküli van, közülük 90 ezer 30 év alatti. Tavaly a gazdasági válság következtében Szerbia-szerte csaknem 50 ezer ember maradt munka nélkül. Az országban nőtt az átlagkereset - tavaly decemberében nettó 36.789 dinár, vagyis 375 euró volt. Ez 16,5 százalékos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Az egész évet tekintve 2009-ben a fizetések reálértéke 0 egész 2 tized százalékkal volt nagyobb, mint 2008-ban, nominálisan ez az emelkedés majdnem 9 százalékos.

Állást keresel?

belépés / regisztráció Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint álláskereső! Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki tagosodhat, aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.

Tanácsra van szükséged?

Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:

Nézz szét az adatbázisunkban!

Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.

VMK könyvek:
Felsőoktatási hírfigyelő: