A dolgozók több mint egynegyede állami szektorban

Az arány rosszabb, mint a gazdasági válságban levő Görögországban

A szerbiai foglalkoztatottak több, mint egynegyede az állami szektorban dolgozik. A B92 szerint ez az arány rosszabb, mint a gazdasági válságban levő Görögországban, ahol a dolgozók egyötödét alkalmazták állami intézményekben. Szerbiában az államigazgatásban, az egészségügyben és az oktatásban 370 ezer ember dolgozik. Az egyéb köztársasági és önkormányzati szerveket, közvállalatokat és ügynökségeket is beszámítva az állami szektorban 550 ezerre becsülik a foglalkoztatottak számát, ami több, mint egynegyede az egymillió 900 ezer foglalkoztatottnak. A statisztikai adatok szerint ugyanakkor azok, akik az államtól kapják a fizetésüket, jóval kevesebbet dolgoznak, jobb a fizetésük és könnyebben előlépnek, mint a magánszektorban foglalkoztatottak. A tavalyi átlagfizetés 31 ezer dinár volt. Az állami vállalatokban az átlag meghaladta a 38 ezer dinárt, a privát cégekben pedig csaknem száz euróval kevesebb volt, ugyanis nem érte el a 29 ezer dinárt. A munkaadók uniójának adatai szerint az állami vállalatokban a tényleges munkaidő heti 18 óra 20 perc, míg a magánvállatokban a foglalkoztatottak ténylegesen több mint 36 órát dolgoznak.

Állást keresel?

belépés / regisztráció Lépj be és regisztrálj az adatbázisunkba mint álláskereső! Mi segítünk elkészíteni az önéletrajzod, munkatársaink folyamatosan szemlézik a CV-ket, hogy gond nélkül vehesd a munkakeresés első lépcsőit.
Cégek, vállalkozók is regisztrálhatnak nálunk, valamint bárki tagosodhat, aki hozzá akar szólni cikkeinkhez, vagy részletesen akar böngészni az adatbázunkban.

Tanácsra van szükséged?

Álláskeresési és pályaválasztási tanácsadással szolgálnak munkatársaink. Vedd fel velük a kapcsolatot:

Nézz szét az adatbázisunkban!

Nézd meg mely cégek kínálnak munkát és milyet, kik keresnek munkát és milyen szakmákban, vagy vedd fel a kapcsolatot tagjainkkal, akiktől - érdeklődési körüket figyelembe véve - kérdezhetsz is.

VMK könyvek:
Felsőoktatási hírfigyelő: